Egyéni vállalkozás szüneteltetése

2017. január 1-től változott az egyéni vállalkozás szüneteltetésének időtartama.

2016. december 31-ig az egyéni vállalkozásokat legalább 1 hónapig, és legfeljebb 5 évig lehetett szüneteltetni.

Idén január 1-től a szüneteltetésre mindösszesen 2 év áll rendelkezésükre a vállalkozóknak.  Az új szabály csak a 2017. január 1-től szüneteltetett vállalkozásokra érvényes, vagyis nem visszamenőleges hatályú, ami praktikusan annyit jelent, hogy a 2017. január 1-e előtt elindított szüneteltetéseknél még az 5 éves szabály érvényes.

Az egyéni vállalkozás szüneteltetését a webes ügysegéd online felületén szükséges bejelentenie. A szüneteltetés bejelentése illetékmentes.

Azoknak az egyéni vállalkozóknak, akiknek van egyéni vállalkozói igazolványuk, a szüneteltetés feltétele, hogy az igazolványukat leadják (személyesen vagy postai úton) az ország bármely kormányablakánál/okmányirodájában. Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozók tevékenységének a szüneteltetése az igazolvány leadása után kezdődik.

A webes ügysegéden indított kérelem elbírálása után szükséges az adóhatóságnak is megtenni a bejelentéseket.

Az adóhatóság részére meg kell küldeni a T1041-es valamint a KATA-s vállalkozás szüneteltetése esetén a T101E jelű nyomtatványokat, melyeken szintén a szüneteltetés tényét jelentjük be.

Saját tapasztalatot is szeretnék megosztani Önökkel a KATA-s vállalkozás szüneteltetését illetően. Míg a fővárosban megfelelő és elégséges a vállalkozás szüneteltetésének bejelentése egyszer, annak érdekében, hogy a KATA járulékot a szüneteltetés időszakára ne terheljék az adófolyószámlára, addig néhány vidéki NAV minden hónapban megköveteli a T101E-n történő havi bejelentést, ellenkező esetben a szüneteltetés ideje alatt is halmozódik a tételes adó a folyószámlán.

A vállalkozói tevékenység szüneteltetése alatt egyéni vállalkozói tevékenység nem folytatható, ezzel kapcsolatos új jogok nem szerezhetők, valamint kötelezettségek nem vállalhatók!

Az egyéni vállalkozás szüneteltetésének ideje alatt nem kell az évközi rendszeres bevallásokat beküldeni (pl. járulékbevallás).

A szüneteltetés ideje alatt a vállalkozó nem lesz biztosított, így a szüneteltetés ideje alatt (amennyiben nincs egyéb biztosítással járó jogviszonya) havonta meg kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7.110 Ft (napi 237 Ft).

Az éves bevallás (SZJA) beküldési határideje egyéni vállalkozó esetében tárgy évet követő február 25-e. Abban az esetben, ha a vállalkozás az adóév utolsó napján szüneteltetve volt, az SZJA bevallási határideje az általános május 20-a.

Fontos azt is tudni, hogy a magánszemély nem kötelezett az egyéni vállalkozói tevékenységére való tekintettel adóbevallás benyújtására, ha az adóév minden napján szüneteltette a vállalkozását.

A tevékenység szüneteltetése alatt, a vállalkozói tevékenység miatt megnyitott bankszámláját az egyéni vállalkozó megszüntetheti. Amennyiben a bankszámlát nem szünteti meg, a banknál is be kell jelenteni a tevékenység szüneteltetésének tényét.

Amennyiben a szüneteltetés után újra aktiválni kívánja a vállalkozását, azt szintén illetékmentesen a webes ügysegéd oldalán teheti meg. A vállalkozás aktiválásának tényét is be kell jelenteni az adóhatóságnak is.

Abban az esetben, ha a szüneteltetésre rendelkezésre álló 2 év után sem kíván tovább vállalkozni, az adóhatóság hivatalból megszünteti az egyéni vállalkozást. Ebben az esetben a megszűnés évében az egyéni vállalkozó a megszűnésre vonatkozó szabályok betartásával és figyelembe vételével nyújtja be adóbevallását.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük